Civilek Rákóczibányán

Rákóczibányán három civil szervezet működik, közülük a „legidősebb” az 1996-ban alapított Rákóczibányai Faluszépítők Egyesülete.

A faluszépítő egyesület alapítását a településről elszármazottak kezdeményezték, kiemelt működési célként pedig a település történelmi hagyományainak ápolását, történelmi értékeinek óvását, a fellelhető muzeális értékek felkutatását jelölték meg. Az egyesület elnöke 1996 és 2007 között Danyi József volt, míg 2007-től Jakab Gábor a vezetője. Az egyesület székhelye: 3151 Rákóczibánya, Csók István út 2. Honlapcíme: www.rakocziszepito.hu.

A Rákóczibányai Nők a Jövőért Egyesületet 2007-ben hozták létre a településen élő lányok, asszonyok.
Céljuk az egészséges életmóddal kapcsolatos társadalmi tudás bővítése és az ehhez kapcsolódó szándékok, készségek felerősítése. Céljuk továbbá a település és az itt élők boldogulása érdekében kifejtett bármilyen tevékenységhez való kapcsolódás, közreműködés és segítségnyújtás. Az egyesület elnöke 2007 és 20014 között Váradi Mária volt, 2014-től pedig Sziklai Tiborné irányítja a hölgyeket. Székhelye: 3151 Rákóczibánya, Fő tér 8.

A település legfiatalabb egyesülete a Rákóczibányai Polgárőrség Egyesület 2016-ban alakult, célja pedig értelemszerűen a közbiztonság növelése, baleset- és bűnmegelőzés. A polgárőrség működésével és tevékenységével már az első évben kivívta a település lakói, a megyei polgárőr szövetség és a rendőrség elismerését. Elnöke Lénárt István, címe: 3151 Rákóczibánya, Fő tér 8.

A civilek megbízható partnerei az önkormányzatnak, javaslataikkal, tevékenységükkel hozzájárulnak a település közügyeinek, problémáinak, aktuális kérdéseinek megoldásához.